Virágos romantika a Jászságban

Alföld
szobaszám 2
ágyszám 6
tulajdonságok
  • Alföld
  • Kutyabarát

Virágba borított romantika várja az ide érkező kedves vendégeket. A ház vendéglátói (Linda és Tibor) kedves, 3 gyermekes vendégszerető, vidám család, akik maguk is ott élnek. Tehát a portájuk, ahol élnek, egyben a munkahelyük is. De persze ez nem szabad, hogy elriasszon bárkit is! Első szállásuk a Room volt, ami a porta első részén áll, ez a 2008-ban majd 2017-ben újra felújított közel 150 éves parasztház. Mivel használaton kívül volt, úgy gondolták, szívesen alakítanának ki belőle egy kis vendégszállást. A tiszta, friss, fehér és színes virágos vidéki hangulatú szobát és mosdó helységeket, Linda álmondta meg és Tiborral együtt valósították meg. Mikor időről-időre több helyre lett volna szükség, akkor az évek során a porta hátsó kertszomszédságában lévő öreg ház és kert is az övék lett. 2017 nyár végén elkészült, a közel 110 m2-es új ház hatalmas terasszal, gyönyörű kerttel. A pajta hangulatú házat Boutique Apartmannak keresztelték el, ez a legfelszereletebb vendégházunk, két külön hálószobával. Vadonat új minden, de igyekeztek minél több értékes régi anyagot felhasználni az öreg házból. Mind a házban, mind az udvaron álló Pajtában a régi tárgyak művészi újragondolása és felhasználása volt a cél, hogy megmentsék ezeket az értékeket unokáinknak is. Számukra fontos a vendégekkel barátságos közvetlenség, a gondoskodó, segítőkész ellátás. A reggelik háziasak, finomak, frissek és szezonálisan változatosak, és minden vendégünk jóllakva búcsúzott. Szeretjük a kedves kis vidéki háziállatainkat, akik örömmel fogadják a vendégeket és vendég kutyusokat is.

ház jellemzői
  • Parkoló
Specialitás

Az újrahasznosítás! Az olyan anyagok bemutatása és újraélesztése, amit akár 100 évvel ezelőt érintettek mester emberek, rajtuk hagyván kezük és szaktudásuk nyomait, de most testet öltenek a vendégházainkban új szerepeben. Emellett maximálisan törekszünk arra, hogy minden 21. századi igényt és funkciót kielégítsenek szállásaink.

Árban benne

Szoba ára, törölközők, üdvözlő csokoládé, házakban tea/kávé önkiszolgálóan, hajszárító, étkezéshez szükséges felszerelések, hűtő, mikro két házban. Idegen forgalmi adó. A reggli feláras.

Ingyenes

zárt parkoló, vagy utcai parkoló, WIFI, igény esetén üdvözlő házi pálinka.


Boutique Room

típus Szoba
ágyszám 2
pótágy 0
ár 0 HUF /szoba/éj

Az autentikus, történelmi korú épület a maga 148 évével, ami valaha gazdálkodó/kereskedő család meleg otthona volt a porta hátsó részén tehén istállókkal és baromfiudvarral, veteményes kerttel szolgált alapul ahhoz, hogy egy jobb sorsra érdemes emberbarát szálláshely legyen. - 26 m2 külön bejáratú csendes házrész - A porta első részén az utca fronton helyezkedik el - 2db egyszemélyes ágy alap esetben összetolva - Padlófűtés - Légkondicionáló - Lapos HD TV - Kávé-, Tea sarok a szobában vízforraló, tea, kávé, tejszín, nádcukor, citromlé, bögre, tányér, evőeszközök ingyenes használata - Free Wifi - Zuhanyzó törölközőkkel (3db törölköző / vendég) - Mini Hűtőszekrény - Zárt elektromos kapus biztonsági kamerás parkoló 1-2 személygépkocsi részére - Reggeliző terasz 2 fő részére a bejárat mellett 1 Fő 19.100,- huf 2 Fő 25.200,- huf Érkezés 15:00 - 20:00 óráig, Távozás 10:00-ig Kutya a szobában 2500,- huf / kutya 1900,- huf 1 reggeli ára 1 főnek

  • Wifi
  • Hűtőszekrény
  • TV
  • Légkondíciónáló

Boutique Apartman

típus Szoba
ágyszám 4
pótágy 0
ár 0 HUF /szoba/éj

Újonnan épült, tágas, romantikus, az ősi anyagok új funkcióban éltre keltésében útmutató tervezésű apartman, magában ötvözi napjaink minden luxusát, ugyanakkor inspirálódásra késztet a régi tárgyak művészi felhasználásával. -105 m2 külön bejáratú csendes, -Külön álló új inspiráló környezetű ház, saját bejárattal -2 hálószoba, szobánként 2db egyszemélyes ágy alap esetben összetolva -Padlófűtéssel, -Légkondicionálóval -Lapos HD TV -Egy légterű nyitott konyha, teljes felszereléssel, Ingyenes tea, kávé, frissítő hozzávalókkal bekészítve -Elektromos kerámia főzőlap (4 helyes), -Fagyasztós Hűtőszekrény, Mikrohullámú sütő -Fürdőszoba dupla mosdóval, kényelmes káddal, szauna kövekkel kirakva, törölközőkkel (3db törölköző / vendég) -Tágas étkezőben panoráma üvegfal a mozgalmas vidéki kertre, elektromos árnyékolással -Free Wifi -Zárt parkoló 1 személy autó részére, elektromos automata kapuval -40 m2 multifunkcionális gyönyörű terasz -Hajszárító a fürdőszobában 1 - 2 Fő 38.600,- huf 3 - 4 Fő 58.800,- huf Érkezés 15:00 - 20:00 óráig, Távozás 10:00-ig Kutya a szobában 2500,- huf / kutya 1900,- huf 1 reggeli ára 1 főnek

  • Wifi
  • Hűtőszekrény
  • TV
  • Felszerelt konyha
  • Mikróhullámú sütő
  • Légkondíciónáló

MAP

(Lemondási feltételek: 24, de minimum 12 órával előre telefonon le kell mondani.)
Kosár
Összesen 0 Fizetendő előleg:
0

Foglalás

Idő intervallum

Ellátás

Személyek

összesen

Foglalási kérelem

Vezetéknév

Keresztnév

E-mail

E-mail megerősítése

Telefonszám

Értesítés

Üzenet:

~/Areas/Public/Scripts/lib/lightbox.min.map